Rólunk

A Balatoni Úszóiskola és az általa vezetett Nemzeti Triatlon Központ 2015 – ben csatlakozott a versenyrendezők népes táborához, mely az elmúlt évek során egyre több sportág bevonásával nyújt versenyzési lehetőséget a mozgás szerelmeseinek. Kihasználva a Balaton csodálatos adottságait, igyekszünk felejthetetlen atmoszférát és hangulatot varázsolni, valamennyi rendezvényünkön. Időszámításunk Balatonbogláron kezdődött, ahol az I.BÚI Duatlon Országos Ranglista kerülhetett fel a Magyar Triatlon Szövetség versenynaptárába. A BÚI Duatlon kétnapos országos bajnoksággá nőtte ki magát, mely napjainkra közel 1000 fős indulói létszámmal büszkélkedhet. Újjá élesztettük a Fonyódi Triatlont, mely több évtizedes hagyománnyal a háta mögött évről évre egyre több triatlonost vonz a fonyódi dombokra.

A BÚI Triatlon másnapja minden évben Balatonfenyves községébe költözik, ahol a MIX- Váltócsapata OB látja vendégül az ország meghatározó triatlon csapatát. A Balatonfenyvesi kikötő a triatlonon túl, hosszútávú kikötő úszásnak és nemzetközi vízilabda kupának is helyet biztosít. Mindemellett 2017 – ben új sportolókat szólítottunk meg, amikor is az első BÚI Félmaraton és Minimaraton Zemen Jánossal a mezőnyében elrajtolhatott Fonyód Dísz teréről.

A BÚI rendezői csapata vár Téged is a Balaton déli partján! Nevezz, rajtolj és szippancs bele dimenziószökkenő atmoszféránkba!